A visszeresség ma már népbetegségnek számít. Számos helyen olvashatunk róla, hiszen kortól és nemtől függetlenül előfordulhat. Sok helyen azonban még a mai napig jó néhány tévhit kering erről a betegségről. Jelen blogbejegyzésünkben összeszedtük az 5 leggyakoribb tévhitet a visszerességgel kapcsolatban.
A visszereség csak az idősebbeket érintő probléma
Az egyik leggyakoribb tévhit, amely a visszerességgel kapcsolatban kering a köztudatban, hogy a visszeresség a fiatalabb korosztályt nem érinti. Sajnos ez azonban nem igaz, hiszen a visszeresség problémája függ a genetikától, továbbá az életmódtól is.
Ilyen lehet például a munka jellege (ülő vagy állómunka), dohányzás, mozgásszegény életmód, terhesség. A fentiek alapján a visszeresség akár már a 20-as évek elején is kialakulhat, így már érdemes fiatalkorban az első jelekre odafigyelni.
A visszeresség csak esztétikai probléma
Habár az emberek többsége csak akkor kezd el foglalkozni a visszerességgel, amikor megjelennek az első külső jelei, valójában ez nem esztétikai probléma, hiszen számos egészségügyi probléma is állhat a háttérben. Ilyen lehet például a lábszárfekély vagy a mélyvénás trombózis.
Ezen felül a visszeresség kellemetlen tüneteket is okoz, mint például a nehézláb-érzés, lábdagadás vagy a lábfájdalom, de bőrproblémák is felléphetnek.
A visszér csak akkor okoz bajt, ha látható
Az előző ponttal szorosan összefügg, hogy sokan úgy gondolják, hogy a visszeresség csak akkor jelent problémát, ha már látható jelei vannak. Ez azonban nem igaz, hiszen már a visszerek szemmel látható tünetei előtt is okozhatnak problémát, amelyek akár a mély vénákat is érinthetik.
Ezen betegségek első jelei a lábzsibbadás vagy a nehézláb-érzés is lehetnek. Éppen ezért az előzőek gyakori panasza esetén is érdemes minél hamarabb szakorvoshoz fordulni.
Házilag is kezelhető a visszérprobléma
A visszerek első látható jelei után sokan házilag próbáljak orvosolni a bajt. A gyógyszertárak polcain számos visszér elleni krém található, amelyek elsősorban a kellemetlen tüneteket enyhítik, a probléma forrását azonban nem szüntetik meg, így hosszú távon nem jelentenek megoldást a problémára.
Az operáció fájdalmas
Sokan tartózkodnak az orvosi beavatkozásoktól, így természetes, hogy a visszerek kezelésére is elsősorban – a korábban is említett – krémeket alkalmazzák.
A fájdalomtól való félelem az egyik leggyakoribb ok, amelyet emlegetnek a visszeres műtétek kapcsán. Ezek azonban felesleges félelmek, hiszen egyrészt a szorongás leküzdésére már számos javaslat van, másrészt napjainkban a visszeres kezeléseket már metszések nélkül végzik, éren belüli (endovénás), úgynevezett minimálisan invazív műtéti eljárásoknak nevezzük őket.
Ezen modern visszérműtétek esetében a műtéti szúrást a lágyékhajlatban ejtjük meg, így a sebfájdalom minimális lesz. A műtétek ambuláns kezelés során elvégezhetők, a beteg a kezelés után már saját lábára is állhat, majd néhány nap után már dolgozhat is.
A nemzetközi utóvizsgálatok alapján a műtéti eredményesség, a kiújulási arány megegyezik a hagyományos visszérműtétek későbbi eredményeivel, a műtéti megterhelés és fájdalom, azonban lényegesen kisebb, a szövődmények előfordulása minimálisra csökkenthető és az életminőség javulása egyértelműen gyorsabb, mint a hagyományos műtét esetén.
Ahogyan fentebb is olvasható, számos tévhit kering a mai napig a visszerekkel kapcsolatban. Reméljük jelen blogbejegyzésünk segítségével sikerült a legfontosabb tévhitekre rávilágítanunk és Önök is látják, hogy a visszerektől nem kell tartani, megfelelő kezelésekkel – szinte fájdalom nélkül – orvosolható a probléma.
Amennyiben tetszett a bejegyzés ossza meg barátaival, tovább érdekes tartalmakért pedig kövesse Facebook oldalunkat.